Hogyan kezdjük az arctornát, arcvonal tornát

Hogyan kezdjünk hozzá az arcedzéshez?

Csak szakember irányításával! A tréner begyakoroltatja és megtanítja a feladatokat úgy, hogy az egyes arctájak mozgatása ne törje meg a többi részt. Fontos, hogy a gyakorlatok egyensúlya harmonikus „arcépítést” eredményezzen, ne keletkezzen asszimetria.

A szakember vezetésével végzett arctornának semmiféle veszélye nincs! A tréningek igen erős izommunkát követelnek, hasonlót egy alakformázó testedzéséhez, mert izmaink mindenütt hasonlóképpen működnek, tehát erős munka hatására fejlődnek. Az arcon ráadásul minden mindenhez közel van, kis területen dolgozunk, ezért pl. az állon végzett gyakorlatok hatással lehetnek a száj fölötti izmokra, a bőrre.

Ki kellett tehát dolgozni egy védő rendszert, ami megakadályozza azt, hogy a bőr gyűrődjön, összetörjön. Ez az arctorna edzéseken tökéletesen megoldott! Ha hozzá nem értő kezdi feszíteni, erőltetni az arcizmait, szakértelem híján ráncosra gyűri a bőrét, több kárt okoz magának, mint hasznot, emellett féloldalassá, formátlanná alakíthatja az arcát! A kárt csak hosszadalmas munkával lehet helyreállítani!

Szakember segítsége nélkül NE kezdj hozzá!

FONTOS!

Amennyiben szem, állkapocsizületi, csigolya, vérnyomás, pajzsmirigy, bőr (rosacea), arcideg vagy gégefő problémád van, illetve ha estél már át szemműtéten, az arcizmokat érintő plasztikai műtéten, botox kezelésen, vagy egyéb arc-és nyaki beavatkozáson, még az edzések elkezdése előtt konzultálj az orvosoddal, és mindenképp tájékoztasd a trénered!

    Kérdése van az arctornáról? További információkra van szüksége az arctorna tréniggel kapcsolatban? Küldje el üzenetét most.

    Név: (kötelező)            

    E-mail cím: (kötelező)

    Tárgy:                           



    Comments are closed.